Hol érzem otthon magam?

A 2021. szeptember 29-én megtartott ’Teremtésvédelmi ifjúsági délután’ témája a közösség érzése és a közös felelősség köré formálódott. Az alkalomra felső tagozatos és középiskolás fiatalokat vártunk, elsősorban hittanosaink közül. A meghirdetett téma sokakat vonzott a templomba, végül 34-en voltunk. A gyülekezés idejét beszélgetéssel, egymással való ismerkedéssel töltöttük, amit az alkalom bevezető részében ezt megerősítő játékokkal folytattunk. Ebben a fiatalok és az alkalom szervezői közösen vettek részt és átélhettük a közösséggé válás élményét. A már összekovácsolódott csapat a gyülekezeti teremben közös énekléssel, zenével mélyítette el az összetartozást és hangolódott rá az ezt követő áhítatra, amit lelkipásztorunk, Dr. Kodácsy Tamás tartott Isten oikoszáról.

Amikor azt a kérdést tesszük fel Jézusnak, hogy „hol laksz?”, akkor azt is meg kell kérdeznünk, hogy mit csináltunk ebből a közös otthonból, hogyan őrizzük és műveljük azt, és hogyan hat ki a mi kis életterünk a teremtés egészére.

A teremtés hetéhez való közvetlen kapcsolódást fenntarthatósági kvízjátékkal erősítettük meg, amelyben 5 csoport próbálta a környezetünket, teremtett világunkat fenyegető veszélyek mértékét felmérni, megismerni. Az idei Teremtés heti kiadvány 55. oldalán levő 4. feladat alapján a versengést a közösségi cselekvés váltotta fel és az alkalmat lezáró közös étkezés közben a részenként megkapott makett összeállítása is a csoportok közös munkájával zajlott.

Az ifjúsági délután során mindenki átélhette a közösségi lét élményét, felelősségét és ennek előnyeit is, mindezt teremtett világról való felelős gondolkodás megerősödésével összekapcsolva.

Pusztai Péter

Print Friendly, PDF & Email

A kommentelés lezárva, de ezzel a linkkel hivatkozhatsz az oldalra.