Folyóvíz mellé ültetett fa – A Dunakeszi Református Egyházközség története

Az anyaszentegyház története nem szorítható évszámok közé, mert Istennek Fia „a világ kezdetétől fogva annak végéig” gyűjti egybe az övéit. Így gyülekezetünk száz évnyi története egy sokkal nagyobb történetbe ágyazódik bele, amely időben és térben túlnyúlik az egyházközség idején és terén. Erre a sorok is rámutatnak majd, mert ez a remekül megírt egyháztörténeti mű beleágyazódik egy város, egy ország és a világ történetébe. Tanúi lehetünk annak, hogyan tartottuk meg hitünket a háborúk és válságok alatt, hogyan tudtunk örülni olyan ma alapvetőnek tűnő dolgoknak mint egy hangszer, pad, krumpli vagy zöldségféle. A könyv őszintén leírja azt is, hogy nem mindig a legszebb módon próbáltuk megoldani a problémákat, és önmagában csoda, hogy az egyházközség száz éven át megmaradt. Mert mindig voltak közöttünk olyanok, akik a legnehezebb időben is képesek voltak áldozatot hozni, adni, énekelni, és mindenekelőtt Krisztust hirdetni. (Kodácsy Tamás)

Megjelent:
Varga István József: Folyóvíz mellé ültetett fa – A Dunakeszi Református Egyházközség története
A kötetet szerkesztette, a kéziratot átdolgozta és lábjegyzetekkel ellátta: Kerekes Dóra
ISBN 978-615-01-6477-9
Kiadja: A Dunakeszi Református Egyházközség
Terjedelem: 334.o.

Postán megrendelhető itt.

Lapozzon bele!

Print Friendly, PDF & Email

A kommentelés lezárva, de ezzel a linkkel hivatkozhatsz az oldalra.