Adventi imafonal 2023

Szeretettel ajánljuk a testvéreknek az Adventi imafonalat, amelyet az imakozosseg.hu oldal munkatársai készítettek. Az adventi időszak minden napjára kaphatunk itt útravalót.

Az imafonal ITT tölthető le.

Ebben az évben 

a kapcsolódásaink

témaköréhez csoportosítottuk az adventi imákat. 

Isten úgy helyezett minket ebbe a világba, hogy egy óriási kapcsolati hálóba is beleszőtt minket. Kicsit bennünk vannak az őseink is és az utódaink is. Egy pillangó egyetlen szárnycsapása hat a Föld másik felén is. Együtt szeretnénk imádkozni idén, mint Isten-szőtte anyagok.

Az idézeteket Etty Hillesumtól, a  70 éve meghalt holland írótól (1914-1943 november 30.) vettük. Ő idén 80 éve halt meg. Egy gyönyörű naplót hagyott maga után. A 20. századi misztikus irodalom egyik legkülönlegesebb képviselője. Orosz zsidó, vallástalan családból származik. Egy pszichiáter, Julius Spier hatására közeledik a kereszténységhez. Spier biztatására kezd naplót írni éppen akkor, amikor származása miatt szorul a hurok körülötte. Egy évvel később Spier meghal, ő pedig ezzel egyidőben önként bevonul a westerborki tranzit-táborba. Bár megmenthette volna magát, de úgy gondolta, hogy nem vonhatja ki magát korának sorsából. Istentől indulva, és hozzá érkezve gondolkodik mindenről, és így szeretne az emberekhez, németekhez, ellenséghez és baráthoz kapcsolódni.

Forrás: imakozosseg.hu

Print Friendly, PDF & Email

A kommentelés lezárva, de ezzel a linkkel hivatkozhatsz az oldalra.