Igehirdetés: Isten hív bennünket és mi meghallhatjuk az Ő hívását

→ Igehirdetések
Dátum:2021-10-03Igehirdető:Závodi Emese
Textus:Jel 19,9-10Lekció:Mt 8,5-13

Ez a meghívás azt mondja el, hogy nem azzal kezdődnek a dolgok, amit mi tettünk, jól vagy rosszul.
Nem velünk kezdődnek a dolgok, hanem mindig azzal, amit Isten készített el számunkra. Ehhez egy teljes szemléletváltozásra van szükségünk. Tudomásul kell vennünk, hogy Isten az, aki hív, aki gyógyít, aki előbb szeret!
A kapernaumi százados a története elmondja, a hit önmagában nem dicséretes dolog, nem a hit birtokosát kell dicsérni. Jézus a hit Reá hagyatkozó irányát dicséri meg és ezt teszi mindannyiunk számára példává. A százados nem önmagában bízik, hanem Jézusban. Személyében egy beismerő vallomás áll előttünk arról, hogy nem azáltal történnek a dolgok, hogy hiszek, hanem azáltal Akiben hiszek.
Aki Jézust követi, aki a keresztet hordozza, aki elindul a hit útján, amelyik vállalja azt is, hogy megbékül Istennel és saját magával.
Valamiért vagyunk ebben a világban: hogy szolgálatot végezzünk.
Azzal a Jézus találkozhatunk, aki meghív az asztalához, de el is küld. Aki azt mondja: Íme elbocsátalak titeket, mint juhokat a farkasok közé.
Ez méri le igazán, hogy milyen lelkülettel járunk ezzel a világban.
Járjunk a Bárány, Jézus szelídségével ebben a világban!
Tanuljunk a százados nem önmagában, hanem Jézusban bízó hitéből!
Boldogok azok, akik elfogadták ennek a Jézusnak a meghívását.
Ha vele járunk, ha vele beszélgetünk, akkor Ő erősít, az Ő lelkületével járjunk azok között, akik közé küldettünk.

Print Friendly, PDF & Email

Javaslat bibliaórához:

Olvasandó: Ézs 65,1-8. Mt 8,5-13. Hogyan teljesedik be Ézsaiás próféciája a kapernaumi százados történetében? A szolga (görögül pais - fiú) mondhatjuk, hogy a százados "legénye". Mit vállal, mit kockáztat a százados a legénye megmentéséért? Van-e más olyan római százados, akiről pozitívan olvasunk az Újszövetségben (ApCsel)? Mi volt az, ami miatt Jézus nagyra tartott a százados hitében? Nézzük meg Paolo Veronese festményén, hogy a Jézus és a százados körül álló emberek mit fejeznek ki erről a találkozásról! (Kik vannak fenn az erkélyen?) File:Jesús y el centurión (El Veronés).jpg