Abbá, jó Atyám! Köszönöm neked a teremtett világot, és benne az engem körülvevőt is, a dombokat, az erdőt és a vasútállomást, a Tescohoz vezető utat. Ezt a mezőt is köszönöm, amit hétről-hétre bejárok a kölyökként választott erdélyi kopómmal.
Kezdő gazdaként megfogadtam, hogy vele sétálva mindig készen tartom a pórázt, nem telefonálgatok. Azt mondták, így tudom időben hívni, a veszélytől visszatartani a kutyám, akiért végső soron felelős vagyok. Meg nekem is jól esik, ha egy órára a külvilágot kizárva csak az itt és mostra figyelek. Hálát adok azért, hogy a veled való beszélgetés nem elvonja, hanem megerősíti az erre fordított figyelmemet.
A sétánk első perceiben még zakatol bennem mindaz, ami a munkahelyemen, a családban történt, a mások és az én szavaim visszhangoznak, a konfliktusok, az elmulasztott lehetőségek között csapongok. Köszönöm Neked, hogy mindezt lecsendesíted bennem. Hálás vagyok, hogy télen a szűz hóban, tavasszal a nyíló virágokban, nyáron a repce hullámzó szőkeségében, ősszel színpompás lombokban mutatod meg a teremtett világod csodáit. Ezeket a földeket van, aki egyszerűen szemétlerakónak tartja, mások gyors kocsin, motoron száguldoznak át rajta Dunakeszi határában. Különös kegyelem, hogy bepillantást engedsz a száz és száz csodába, ami előttük rejtve van.
A belsővé tett csendben fel tudom tenni az életem nagy kérdéseit is, meghallom a rájuk adott válaszod. Ma az életközepi kihívásokra gondolok, amik a szakemberek szerint is próbára teszik az embert, amikor gyermekeinek is gondját kell viselnie, mások is számítanak rá, akiknek irányt kell mutatnia. Péter, Mózes példája jár a fejemben, akik elhívásodra már tekintélyt kivívott emberként feleltek, így fordították feléd nem csak a maguk, de a választottaid életét is. Amikor nagy tetteiket, erejüket megmutatod, abba is engedsz belelátnunk, hogy ők is küzdöttek a rájuk bízott feladattal. A másokért érzett felelősség terhe társaiknál is inkább nyomhatta a vállukat, ebben lehetett leginkább szükségük a megtartó szeretetedre. Én is ebben kérem a segítségedet. Emberek sorsáért felelek tanárként, tanárok vezetőjeként és a családomban férjként, apaként is. Te látod, ha ez a felelősség túlterhel, utolsó tartalékaimat is felemészti. Ha kevésnek érzem, amit másoknak adni tudok, ha gyermeki énem arra vágyik, hogy inkább nekem adjanak. Eddig is megtapasztaltam, hogy Te számolatlanul adsz szeretetet, gondoskodást. Ebből akkor is bőven marad, ha a magaméból már nincsen mit megosztani. Kérlek, ne engedd, hogy Tőled és ajándékaidtól elforduljak, tarts meg szeretetedben ma és holnap is.
Köszönöm neked Jézus, hogy akkor is mellettem voltál, amikor a hirtelen támadt eső elmosta itt a mezőn az ösvényt, erősítettél, amikor a semmiből jött nagy szélben az erőnk is fogytán volt, hogy a kocsihoz visszaérjünk. Akkor velem jött Édesanyám is, köszönöm, hogy neki is erőt adtál a váratlan küzdelemhez. Az autóban ülve, a csendesülő szélben még egy jót nevetni is tudtunk a viaskodásunkon.
Itthon vagyok már, együtt ülünk a reggelijét habzsoló kutyámmal és a családdal ezen a nyári, ráérős reggelen. Engedd, hogy most és a mindennapok zakatolásában később is meglássuk egymás gondját, örömeit. A feleségemmel egymás támasza legyünk, szeretetünk ne fogyjon el, a gyerekeknek olyan otthont tudjunk adni, ami a Tiedhez hasonlít. „Mert jobb egy nap a te udvaraidban, mint ezer másutt. Inkább akarok az én Istenem házának küszöbén ülni, mint a gonoszok sátrában lakni.” (Zsolt 84, 11).
Abbá, Atyám, tarts meg óvó kezedben mindörökké, Ámen!
Kiss Paszkál