Szenteste 2022

János evangélista írja: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Jn 1,14

Megszületett.

A folyamat jobban fájt, mint képzelte, először találkozott közvetlenül az emberi test szenvedésével, s mert az volt, aki, a kín érzékelésekor azonnal az anyjára gondolt, hogy annak mi juthatott a gyötrelemből ilyen keservesen hosszú vándorlás és kezdetben szinte reménytelen szálláskeresés után.

Felsírt, ahogy más csecsemők, hisz az akarat emberi megnyilvánulást kívánt tőle, de tudta, a különleges állapot, hogy még mindig el képes választani valódi mivoltát újszülött formájától, végéhez közeledik, már csak percekig érzékelheti a tizenkét dimenziót, rövidesen bezárulnak előtte az időfolyosók is, és csak halála közeledése hasít majd újra rést a földi kárpiton körötte, mikor már felismerte és betöltötte küldetését.

Kicsit megmozdította a fejét, hiszen látott, amire más csecsemő közvetlen a világba kerülésekor még képtelen. Körülhordta a pillantását, részleteiben is érzékelni kívánta ezt az éjszakát, amelyet majd az ő születéséről neveznek el mindenféle nyelveken, és úgy tartanak számon, hogy az ő napja. Szóval ilyen Júdea, és ez itt testi szemmel Efrata Betlehem.

Átlátott a falon is, túl a lakott, jelenleg túlzsúfolt terület házain, minden sugárzott a mezőn, ott voltak a pásztorok, az angyal, s mindjük felett a csillag. A közvetített üzenet, a pásztorkürtök és az égi seregek zengése csak az ő füléig jutott el, mert a körötte lévők idebenn abból a távolságból nem hallhatták az ígéretet, másra is figyeltek egyébként, ővele volt itt elfoglalva mindenki, persze hogy ő az egyedüli, aki mindent érzékel. […]

Álmosodott, ez is merőben ismeretlen élmény volt, kielemezni, mit jeleznek súlyosodó szemhéjai, de nem engedett a zsongító érzésnek, még ott voltak körötte Efrata Betlehem friss képei mellett a megszokott dimenziók is, nem engedte el őket, kapaszkodott a kettős érzékelésbe. […]

A pásztorok a mező felől őfelé futottak, a szárnysegéd és az udvari jós Heródeshez a vészhírrel, az újszülött látta a kettős mozgást, amely a föld két különböző pontján egyazon ok miatt szolgálta a dinamikát. Megint felsírt, nevelőapja, aki éppen felemelte, hogy végre el tudja helyezni szépen elrekesztett fekvőhelyén, megriadt, hátha ügyetlenül nyúlt hozzá, nincs neki ilyen képlékeny, puha testhez szokott fogása, ő gerendával, gyaluval veszkődik, csak nem szorította meg ezt a cseppet itt? Az meg tudta volna magyarázni, nem neki szólt a riadalma, de nem tehette, hát csak nyöszörgött, mert az egyik térsíkban már kettesben volt az ügyeletes római tiszt a határőrségtől berendelt fiatal katonával, s mert megzavarták, meg amúgy is rossz kedve volt, meg úgy érezte, ma este mindenki összeesküdött ellene, és az a csillag is csak azért figyeli mindenhonnan, hogy őt bosszantsa, hát megütötte a majdnem gyereket, aki arcán végigfutott a vér. „Jaj – sírt az újszülött –, ne itt, ne most, ne miattam, hisz úgyis találkozunk mi egyszer, és akkor is éppolyan ártatlan lesz ez a katona abban, ami történt, mint most, csak már öreg, egy mindenből kikopott, csak hóhérolásra való veterán, minek hozzák előre, ami még nem esedékes, minek szembesítik velem, mikor úgyis tudom, hogy ő lesz az ostorozásra kijelölt a pászkaünnepen.”

A széna puha volt, illatos, jólesett a hátának, és mégis valami nyugtalanságot érzett, ezúttal nemcsak a benne lévő földöntúli, hanem a teste is. „Éhes vagyok – csodálkozott el –, ez az érzés az éhség.” Tudta, még egy pillanat, s anyja megérzi, mivel csendesítheti el, nem várta meg, magától elhallgatott, mert a síkokat és tereket kezdte egyre homályosabban érzékelni, figyelmeztette magát, ne engedjen az ennivalóért jelentkező anyagnak, még néhány perc, és becsukódnak az időfolyosók, megszűnik különleges érzékelése, két szülő tehetetlen újszülöttje lesz, s neki még meg kellene néznie, akik elindultak felé és miatta anélkül, hogy tudnák, hogy ezt tették. Képes-e még eligazodni az egyre szűkülő koordináták között?

Még igen.

Több mint kétezer szentesti éjszaka, sötétséggel, hideggel és a napkelte reménységével, ami már nem később, hanem korábban lesz, mint előző nap.

Egy Szabó Magda nevű írónőt is lát a huszadik században, aki egy szép, fényes éjszakáról novellát ír, hogy néhány évvel később a dunakeszi lelkész ezekbe a sorokba kapaszkodva próbáljon beszélni karácsonyról. Arra kéri testvéreit, hogy csukják be szemüket, és gondoljanak az éppen megszületettre, aki kezében tartja ezt a helyet, ezt a percet.

Mert egy pillantást vetett erre a napra is, a mindenféle automaták és kütyük mesterségés világába, ahol az ember alig használja érzékszerveit, de az ember mégis ugyanaz. A bombázások hangja mögött ugyanaz a gyűlölet és ugyanaz a gyász van, mint amit Jeruzsálemben látott.

Látta, hogyan nézed a röntgenfelvételen azt a foltot, amiről ő már rég tudott, és ami miatt tódulnak hozzá az emberek, mert gyógyítani fog.

Hallotta a sóhajtásodat, amikor 1kg cukrot vettél a boltban, sapkával a fejeden, ársapkával a blokkon. A sóhajodban arra a jövőre irányult, amit Te nem láttál, de Ő látott, és elmondta volna azt, amit nem tudsz, de csecsemőként nem tudott beszélni.

Felfedezte könnyeidet, amikor egyedül sírtál magányosan, és éppen az nem törölte le, aki miatt sírtál. Akartad, hogy vigasztaljon meg valaki, de az Veled sír.

Hallotta, ahogyan az utcán káromkodsz, mert összetört az autód, elvesztetted a kulcsod, a tálcád, sőt magadat, már megint. Összeszedett akartál lenni, de ő lesz az, aki dirib-darabokat összeszed.

Tapintotta a sötét kétségbeesésed, amikor világosságot akartál gyújtani, de Ő maga a világosság.

Az ösztönei erősödtek, ennie kellett, megkereste édesanyja emlőit, hogy az anyatejjel az első földi táplálékot magához vegye. Ezzel bezárultak a képek, a dimenziók és az idősíkok.

Ha még lát, látta volna, hogy egy teve néz be a nyitott ajtón, és a szomszéd, aki irgalomból kijelölte neki ezt a helyet, kezében egy tál gőzölgő levessel a fiatal anya felé lépdel. És ha még szólhatott volna, azt mondja a szüleinek, ma éjjel se különös látogatókról, se tevéről nem volt szó.

Dunakeszi, 2022. Szenteste