Látogatóban Dér Győző szobrászművésznél
Egészen biztos, hogy a Jóisten a tenyerén hordozza Dér Győző szobrászművészt, aki évtizedek óta lenyűgöző alkotásokat hoz létre fából, rézből, üvegből, bőrből és csontból. Kilencvenhárom éves, de életkedve irigylésre méltó. Az alkotás öröme élteti, manapság réz domborműveket készít. Saját tervezésű házában akármerre nézek, különleges faképeit, szobrait, réz domborműveit látom, s mögötte azt a végtelen alázatot és szeretetet, amellyel készültek. A szobrásznak a Dunakeszi Református Egyházközség rendezett kiállítást, ezért kerestem fel.
Tíz órakor megszólal a harang, s minden templomba érkező szaporábbra veszi lépteit a hűvös tavaszi időben, a rügyező fák alatt. Még néhány pillanat, mindenki elfoglalja a helyét, és elkezdődik a bensőséges hangulatú istentisztelet Kodácsy Tamás celebrálásával, aki másfél éve vezeti a Dunakeszi Református Egyházközséget. A húsvét előtti időszak a keresztény közösségekben a negyvennapos nagyböjtről szól, ami egyben a lelki megtisztulást is jelenti. És ennek a lelki megtisztulásnak a folyamatát teszik teljessé az istentiszteletek. Amikor kilépek a templomból az istentisztelet után, felkeresem Dér Győző kiállítását, amely a Kirner Bertalan-teremben kapott helyet. Hatalmas fakereszt, Jézus-szobor, Ádám teremtése, angyal, széttört aranyborjú, természet ihlette munkák és néhány rézből készült dombormű is függ a falakon. Beszédes műalkotás mind.
Dér Győző lenyűgöző faképeiből, szobraiból és réz domborműveiből rendezett kiállítást a Dunakeszi Református Egyházközség
– Mikor találkozott először Dér Győző alkotásaival? – kérdezem Kodácsy Tamás lelkipásztort.
Dér Győző szobrászművészt mindenki ismeri Dunakeszin, számos köztéri szobrot ő készített a városban, s amikor ellátogattam hozzá és feleségéhez 2022 őszén, a hatvanötödik házassági évfordulójuk alkalmából, meglepődtem azon, ami az otthonukban fogadott: többnyire fából és rézből készült műalkotásokkal teli, különleges világba csöppentem. Láttam azt a Szent Mihály-oszlopot, ami most nem a főtéren áll, hanem a kertjükben, felfedeztem munkáin a magyar történelem fontos eseményeit és a templomunkat is
– meséli.
A mostani kiállítás Gellén Imréné Edit presbiter és Kodácsy Tamás ötlete volt. A tárlaton a teremtést bibliai, spirituális témájú alkotások mutatják be, míg fentebb a magyarság történelmi eseményei, a honfoglalás, a vérszerződés képei jelennek meg, valamint a természethez kapcsolódó alkotások. Szépen egymásba kapcsolódnak a vallási tematikájú munkák a világi témákkal.
Az utolsó képen azt láthatjuk, hogy mindenki az ellenségével táncol
– mutat rá a szimbolikus alkotásra a lelkész, majd hozzáteszi: Mikeás próféciájában olvashatunk arról, hogy a farkas a báránnyal, az oroszlán az őzzel él együtt. Ez a kép tehát a jövőbe mutat, a mindenekfelett álló béke fontosságára hívja fel a figyelmet. Kodácsy Tamás pedig hihetetlen elmélyültséggel beszél róla. Hallgatom. Megnyugtató hallgatni szavait.
A kiállításról az utam Dér Győző otthonába vezet, amelyet kívül-belül egyedi alkotásai díszítenek.
A kertben a hatvanadik házassági évfordulójukra faragott családfa, kedvenc költőjének, Arany Jánosnak az élethű portréja négy változatban (ceruzarajz, olajfestmény, fafaragás és réz dombormű), de Dunakeszi hétszázötven éves történetét is belefaragta egy magas faoszlopba, amin nyolc hónapon át dolgozott.
Dér Győző januárban töltötte be kilencvenharmadik életévét, s ma is ugyanazzal az elszántsággal alkot, mint amikor elkezdte a fafaragást.
Bár már gyerekként megmutatkozott tehetsége, ügyesen rajzolt, faragott, csak jóval később, nyugdíjasként lett ez az élete. Elment egy fafaragó táborba, ahol örökre rabul ejtette a fa illata.
Belépve a házba nem győzöm kapkodni a fejem, mindenhol az ő lenyűgöző, kifejező alkotásait látom. Témáinak középpontjában a magyar történelem áll.
A szobájukat lovas íjászokról készült, fából faragott szobrok díszítik, és itt van például egy faragott kép Atilláról, a hunok királyáról a Csillagösvényen. Az ebédlő falát első alkotása, a Busójárás díszíti, míg a nappali falának közepén ott függ egyik legjelentősebb műve, a nándorfehérvári diadalt ábrázoló fakép, amelyet egy hatalmas fadarabból faragott ki 2007-ben, s a Hősök terén is láthatta a nagyközönség.
– A magyar történelem, a magyarság sorsa mindig nagyon érdekelt, különösen a magyarok bejövetele a Kárpát-medencébe, ezért egy-egy alkotás elkészítéséhez sokat kutattam, olvastam, sőt előre pontosan megterveztem, lerajzoltam mindent – avat be az alkotás folyamatába Dér Győző, majd büszkén hozzáteszi:
Minden alkotásom jelent valamit.
Dér Győző szobrász kiállítását április 19-ig láthatják a Dunakeszi Református Egyházközség Kirner Bertalan-termében.
Írta: Petrovics Gabriella, megjelent: Magyar Nemzet, 2023.04.08.
A kommentelés lezárva, de ezzel a linkkel hivatkozhatsz az oldalra.