Igehirdetés 2024.01.07.

12Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

Igehirdetés 2024.01.01.

27Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten.

Godly Play-bemutatónap szülőknek

A Dunakeszi Református Egyházközségben immár negyedik éve a „Godly Play” szemléletével visszük közel a bibliai történeteket a gyerekekhez. A Godly Play egy olyan bibliai történetmondási szemlélet, amely: Gyülekezetünkben azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek (éppúgy, mint a fiatalok és a fel­nőttek is) nagy lelkesedéssel és nyitottsággal vesznek részt ezeken az alkalmakon, s egészen különleges módon kapcsolódnak … [Olvass tovább…]

Schmatz Béla kiállítása

Schmatz Béla gyermekkora óta vonzódik a művészetekhez, már iskolás korában temperával festett, középiskolás korában kezdett verseket írni, és már nagyon rég óta fotózik. Nyomtatásban először közel harminc évesen látta először sorait, a Kláris kör antológiájában. Akkoriban informatikusként dolgozott, az ehhez szükséges végzettség megszerzéséig vegyész laboráns volt. Hobbi szinten már ekkor foglalkozott díszfegyver kovácsolással és tűzzománcozással. … [Olvass tovább…]

Családi nyári tábor 2024

JELENTKEZÉS ONLINE ITT! „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28) Kedves Testvérek! Szeretettel várunk mindenkit, minden korosztályból a gyülekezeti táborunkba! Helyszín: MEDVES HOTEL SALGÓBÁNYA www.medveshotel.hu 3100 Salgótarján, Medvesi u. 9. A tábor időpontja: 2024.június 27-30 (csütörtök-vasárnap) A tábort csütörtökön közös ebéddel nyitjuk (a szállást várhatóan 14 … [Olvass tovább…]

Igehirdetés 2023.12.31.

29Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé. 30Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.

Igehirdetés 2023.12.26.

1Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, 2és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. 3Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. 4Összehívott minden főpapot és a nép írástudóit, és … [Olvass tovább…]

Igehirdetés 2023.12.25.

14Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba. 15Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: „Egyiptomból hívtam el a fiamat.”

Énekek 2023.12.24. Szenteste

Krisztus Urunknak. Szöveg: Pécseli Király I., Csurgai graduál, 1630 körül | dallam: Debrecen, 1774 Csendes éj – Dallam: F. Gruber (1787–1863) Első versszakot a kórus énekli, a többit az egész gyülekezet! 2. Csendes éj! Szentséges éj! Angyalok hangja kél, Halld a mennyei halleluját, Szerte zengi e drága szavát. Krisztus megszületett! Krisztus megszületett! 3. Csendes éj! … [Olvass tovább…]